DR. GULÁCSI GABRIELLA

FOGSZABÁLYOZÓ SZAKORVOS
SZÜLÉSI SZABADSÁGON

doctor

2008-ban nyertem felvételt a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi karára. Másodéves lehettem, mikor először elkezdtem jó hírű fogorvosi rendelőket látogatni, hogy az egyetem nyújtotta túlnyomórészt akkor még elméleti tudás mellett, minél hamarabb gyakorlati tudásra is szert tegyek. Negyedéves koromtól kezdve egyértelművé vált számomra, hogy a fogszabályozás érdekel leginkább. Lehetőségem nyílt már végzősként bejárni Dr.Horváth János Főorvos rendelésére a Semmelweis Egyetem Fogászati és Szájsebészeti Osztályán, ahol rezidensi éveimet is töltöttem. Méltán mondhatom magam szerencsésnek, hiszen nagyon jó alapokra tehettem szert általa. Ugyanakkor hiszem, hogy folyamatosan bővíteni kell a megszerzett ismereteket, aminek érdekében rendszeresen külföldi és hazai kurzusokon veszek részt. Néhány példa:

2019-TMJ Treatment and Diagnosis (Varó)
2019-Elizabeth Menzel:What you can do with PSL-System-and much more
2018-Damon course
2017-Dr.Andrey Tikhonov:Damon system
2016, 2017- Dr.Marija Trajkovska: Damon Typodont kurzus
2016- Orthodontic Symposium “Addressing Patient Challenges in Orthodontics”
2016- PhD.Dr.Chris Chang: Simplify your mechanics for tough cases
2015- Dr.Domingo Martin: Aktuális kérdések a modern fogszabályozásban
2015- Dr. Lisa Alvetro&Dr.José Chaqués Asensi: Hatékony felnőttkori kezelés
2014 - Dr. Daniel Rollet: Globális szemlélet a fogszabályozásban
2014 - Dr. Raffaele Spena: The CCO System-Átfogó Klinikai Orthodoncia

A fogszabályozásra jelentkező páciensek kezelésénél is fontos szem előtt tartani, hogy komplexen lássuk a helyzetet, vagyis tudjuk, arra mikor, milyen feltételekkel és hogyan kerülhet sor. Ezért legalább olyan fontosnak tartom a társ fogorvosi szakmák megfelelő módon való beavatkozását. Dr. Chikány Tamással a hasonló szemléletű Parodont Fogorvosi rendelőben találkoztam először, ahol mindig magas színvonalú ellátást biztosított a páciensek számára, ezáltal segítve az én munkámat is. Örömmel és megtisztelve fogadtam felkérését, hogy az Intellident rendelőbe érkezőknek is a tőlünk telhető legjobbat nyújthassuk bízva Önök elégedettségében.

  • 2014
    Fogorvosi diploma (Semmelweis Egyetem)
  • 2014-2017
    Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet fogszabályozás osztályán rezidensi képzés
  • 2015
    Parodont Fogorvosi Rendelő :gyermekfogászat, fogszabályozás specialista
  • 2017
    Fogszabályozó szakorvos
  • 2017
    MDM Fogorvosi rendelő, Parodont Fogorvosi Rendelő fogszabályozó szakorvos
  • 2019
    Intellident Fogorvosi Rendelő - fogszabályozó és gyermekfogászati specialista