DR. NEVELITS ANNAMÁRIA
PARODONTOLÓGUS SZAKORVOS | ORÁLIS IMPLANTOLÓGIA SZAKORVOSA

Gyermekkorom óta a fogorvosi pálya volt az álmom, így amikor 2017-ben végeztem a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karán summa cum laude minősítéssel, nagyon fontos volt számomra, hogy megfelelő környezetben kezdhessem meg a szakmai fejlődésemet.
Hiszem, hogy az életben körülöttünk, bármerre is tekintünk, a szilárd alapok termetik meg lehetőséget a fejlődésre. E szemlélet, és a preventív felfogás iránti lelkesedésem okán egyetemi tanulmányai alatt már hamar eldöntöttem, hogy nem csak az általános fogászattal, hanem főként a fogágybetegség megelőzésével, fogágybeteg páciensek terápiájával, és komplex rehabilitációjukkal szeretnék foglalkozni. Ezáltal nem csak egy-egy fázisban segíthetem a gyógyulásukat, de akár élethosszig tartó, bizalmon alapuló kapcsolatot alakíthatok ki velük.
Korábban sportolóként a szívemhez mindig is a csapatban való együttműködés állt a legközelebb, és segítségével kipróbálhattam magam oktatóként is, amely addig még nem tapasztalt élményeket adott.
Több, mint két évnyi Tudományos Diákköri Munka után a Semmelweis Egyetem Parodontológiai Klinikáján, már diplomával a kezemben, megkezdhettem 2017-ben a rezidensképzésemet, ahol nem csak fogorvosként segíthetem a fogágybeteg páciensek felépülését, de oktatóként is hozzájárulhatok a leendő fogorvosok szakmai szemléletének kialakulásához.
Már tanulmányaim kezdetén is tudtam, hogy a megelőzés központi helyet foglal el az életemben. Hiszem, hogy ennek a legegyszerűbb és leghatékonyabb eszköze a helyes fogápolási szokások elsajátításában rejlik, hiszen a helyes szájhigiénia nem csak a betegségek megelőzésében alapvető, de a terápia sikerességének, és hosszútávú megőrzésének is a kulcsa.
Fordulópont volt számomra amikor először találkoztam az iTop (egyénre szabott szájhigiénia) módszerével, majd pedig 2019 elején okleves tanárává is válhattam. Igyekszem minden alkalmat megragadni, hogy ezt a tudást és gyakorlatot a lehető legtöbb ember számára nem csak a munkám során, de önkéntesként is, óvodáktól kezdve, akár a Sziget Fesztiválon és Kutatók Éjszakáján át, egy-egy újabb nagyszerű csapattal karöltve átadhassam.
Tudományos Diákkori Munkám alatt találkoztam először Dr. Papp Zsuzsannával, majd pedig a Semmelweis Egyetem Parodontológiai Klinikáján kollégákká válva Dr. Chikány Tamással is. Mindkettőjükben egy-egy kiemelkedő szakembert, és rendkívüli embert ismerhettem meg, így hatalmas örömöt és megtiszteltetést jelent számomra, hogy újonnan nyíló magánrendelőjükben kezdő csapattag lehetek.
- Fogorvosi diploma (Semmelweis Egyetem - Fogorvostudományi Kar) summa cum laude
2017
Semmelweis Egyetem - parodontológus rezidens2019
iTop - hivatalos oktató2019
Intellident Fogorvosi Rendelő - parodontológiai, protetikai specialista2020
parodontológus szakorvos